A sztereotípiákon túl, avagy mi történik akkor, ha megdől az összes eddigi elképzelésünk?

Olaszokkal dolgozom együtt, és bármennyire is jól hangzik, (vagy nem 😊) sajnos az olasz nem a legegyszerűbb nemzet, ha munkáról van szó. Szenvedélyesek, igen, de tapasztalataim szerint nem annyira rugalmasak és könnyedek, mint amit első körben gondolnánk. A szenvedélyességük sokszor merev bürokráciával párosul. Ez utóbbit pedig sokkal inkább gondolnánk a németekről nem? Akkor most, hogy is van ez?

Azt, hogy az egyes nemzetek tagjai hogyan is viselkednek sokszor egy-egy sztereotípiával magyarázzuk, hiszen nem ismerhetünk minden olaszt vagy minden német állampolgárt, hogy teljes képet kapjuk róluk és a jellemző viselkedésükről. És ez rendben is van így. Sztereotípiáink segítenek miket a mindennapokban, de akár hátráltathatnak is. Ha túlságosan rájuk hagyatkozunk és nem tudunk elfogadni és meglátni más nézőpontokat, akkor meg is megakadályozhatnak minket abban, hogy igazán empatikusak lehessünk és tanuljunk magunkról és másokról valami egészen újat. Miért is? Mert előítéletekhez vezethetnek. Az előítéletek pedig ritkán pozitívak. Nade előre szaladtam egy kicsit. Menjünk vissza egy lépést, és nézzük meg hogy mik is azok a sztereotípiák.

A sztereotípia általánosítást jelent, ha alkalmazzuk, akkor egy-egy fajta hozzáállást, attitűdöt rendelünk/kapcsolunk egy társadalmi csoporthoz, vagy jelenséghez. Sztereotípia tehát az, ha azt mondom minden szemüveges okos, a szőkék buták, az olaszok szenvedélyesek, a németek meg rendszeretők és rugalmatlanok. Alkalmazásukkal megkönnyítjük önmagunk számára a mindennapi életet, az információk gyors és  hatékony feldolgozását segítjük velük.

A gond az, hogy sajnos sokszor negatív értelemben használjuk őket pedig nem mindig azok. Önmagukban a sztereotípiáknak nincsenek pozitív vagy negatív előjelei, ezeket már mi rendeljük hozzájuk.

Előjellel vagy anélkül a sztereotípiák remekül működnek egészen addig, amíg minden a megszokott módon történik az életünkben. Ha viszont megváltoznak a körülményeink, új, nem megszokott ingerekkel találkozunk és valami olyat tapasztalunk meg, ami kívül esik a komfort zónánkon, akkor mutatkozik meg igazán, hogy milyen mértékben és gyakorisággal is használunk sztereotípiákat mindennapjaink során. Ilyenkor jöhetnek a nagy rácsodálkozások és az aha élmények. Például: oké, tehát nem minden szőke buta, és lehet, hogy nem is minden szemüveges okos? És mi van akkor, ha azt tapasztaljuk, hogy egy olasz rendszerető és rugalmatlan vagy egy német szenvedélyes? És ezek az egyszerű esetek. Sokszor a helyzetek, amikor kiderül, hogy a valóság akár szöges ellentétben áll attól, amit idáig gondoltunk, és megtapasztaltunk, sokszor nem egyszerűek. Az adott helyzetben sokszor inkább csak a meghökkenés, a rácsodálkozás a hangsúlyos, és kevésbé vagyunk képesek bölcs módjára azt mondani, hogy igen, ez azért történt, hogy tanuljak belőle. Első reakciónk inkább a tagadás és a düh (akár szégyen) is lehet, nem feltétlen a megértés.

Mit tehetünk olyankor, ha találkoztunk valamivel, ami megkérdőjelezi eddig világlátásunkat, működésmódunkat? Első körben adjunk magunknak időt és később a sokk elmúltával, amikor már képesek vagyunk rendezni a sorainkat, és ismét többé kevésbé józanul gondolkodni, akkor sikerülhet nézőpontot váltani. Idő kell, hogy értelmezni tudjuk az adott szituációt és hogy bele tudjuk képzelni magunkat a másik helyzetébe gondolkodásmódjába. Ha ez sikerül és át tudjuk helyezni a nézőpontunkat, akkor a világ kitárulhat számunkra és észrevehetünk új lehetőségeket, egészen más dimenziókat. Ne feledjük, Róma sem egy nap alatt épült.